Search
SZMSZ, Alapító okirat PDF Nyomtat Email

 A társasház alapítása, alapító okirat


Társasházat fennálló vagy felépítendő épületre (az épület engedélyezési záradékkal ellátott tervrajzát, illetve annak műszaki megosztását alapul véve) lehet alapítani, ha abban legalább két, külön tulajdonként bejegyezhető lakás, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiség van lesz a tervek szerint. (Felépítendő épület esetén az alapítást a földrészlet tulajdoni lapjára kell feljegyeztetni; a társasház bejegyzése az épület használatbavételi engedélyének kiadása után lehetséges.)
A társasházat az ingatlan valamennyi tulajdonostársa vagy az ingatlan egyszemélyi tulajdonosa, alapító okirattal létesíthet. Az alapításhoz a társasháznak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Az alapító okiratot az ingatlan-nyilvántartási iratokhoz kell csatolni. Társasház létrehozható osztatlan közös tulajdonban levő épület esetén, a tulajdonközösség megosztásával egyidejűleg is, illetve úgy is, hogy a több épületből álló társasházból egy épület kiválik és önálló társasházzá alakul, amennyiben ez nem sérti a megmaradó társasház tulajdonosainak érdekeit. Ez utóbbi két módozat legtöbbször bírósági határozat alapján keletkezik.


A szervezeti-működési szabályzat

A társasházközösség életét szabályozó másik fontos okirat a társasház szerveit, a közös költség viselésének szabályait, a közös és külön tulajdon használatának szabályait, a házirendet megállapító szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ). (A legfeljebb hatlakásos társasház szervezetére és működésére a társasház döntése alapján a társasházi törvény rendelkezéseit, ilyen döntés hiányában pedig a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.) A szervezeti-működési szabályzatot is csatolni kell az ingatlan-nyilvántartási iratokhoz. Az új társasházi törvény a korábban az alapító okirat által megállapított részletszabályok közül a legtöbbet az SZMSZ-ben rendelte szabályozni; az alapító okirat emiatt a korábbiaknál sokkal kevesebb tárgyban tartalmaz rendelkezést.
 

A házirend 

A házirend célja, hogy rögzítse a ház, mint lakóépület rendeltetésszerű használatára, állagának védelmére szolgáló követelményeket valamint a társas együttélés alapvető szabályait, a lakók egymás iránti magatartását meghatározza.

 
Jelenleg 6 vendég olvas minket
Google PageRank
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa12
mod_vvisit_counterTegnap127
mod_vvisit_counterEzen a héten503
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1581
mod_vvisit_counterÖsszesen50741